Anasztázia interjú

2018.06.01

Sokan vannak, akik azért járnak elsősorban edzeni, mert fogyni szeretnének. Sajnos a lakosság többsége bizony túlsúlyos, épp ezért becsülendő az, ha valaki ezen változtatni akar. Mások azért nem járnak le edzeni, mert félnek attól, hogy bénák lesznek, vagy hogy kinevetik, kicsúfolják őket.

Kinevetni egy kövér személyt a teremben épp akkora bunkósság, mint ha egy fuldokló embert kinevetnél ahelyett, hogy mentőövet dobnál neki!

Bemutatjuk nektek az egyik vendégünket, akiről úgy gondoljuk, hogy az ő története példaértékű lehet mindenki számára:


Szia, Anasztázia! Mutatkozz, be kérlek.

Sziasztok. Anasztázia vagyok, 34 éves. Jelenleg vendéglátásban dolgozom.


Mióta vagy túlsúlyos?

Kisgyermek korom óta túlsúlyos vagyok, igazából sosem voltam vékony, normális testalkatú.


Miért szántad rá magad ennyi idő után hogy változtass az életeden és elkezdj edzeni?

Korábban voltak már próbálkozásaim, rövidebb-hosszabb ideig. Eddig sikertelenek, általában valami sérülés volt a vége. A mostani próbálkozás volt az utolsó utáni mondhatni segítségkiáltás. És igazából fel voltam készülve, hogy itt sem kapok segítséget (mint eddig a legtöbb helyen). Én voltam legjobban meglepődve, hogy igen, van valaki, aki így is elvállal engem, hajlandó velem együtt dolgozni.


Milyen változásokat tapasztalsz magadon mióta elkezdtél edzeni?

Rengeteg változás történt. Azon kívül, hogy sokat változtam külsőleg (ezt reméltem), sok a belső változás is, amire nem is számítottam. Nyugodtabb lettem, kiegyensúlyozottabb. Tanulok nem feladni, ha nehézséggel találkozom, úgy, hogy meg sem próbálom. Nem sikerült most? Semmi baj, sikerülni fog idő után, csak gyakorlás kérdése az egész. Sikerülni kell, mert dolgozom érte. (És itt nem csak az edzés-, mozgásra gondolok. Az edzés sokat javított a depresszión, szorongáson. Jelenleg nem szorulok kedélyjavító vagy egyéb gyógyszerszedésre. Környezetem szerint sokkal többet mosolygok. :)


Hétköznapi életben vagy munkában észrevettél pozitív változásokat magadon?

Hajaj, ott is van jó néhány változás. Talán a negatív csúcsom, hogy 2 óránál többet nem bírtam állni, 3 óra volt a legtöbb, de az már maga a szenvedés volt. Most már 10-11 órás műszak is megy. Jobban bírom a gyaloglást, lépcsőzést (külön büszkeség). Még most is sokszor úgy vagyok, ha vár rám egy hosszabb gyaloglás, feladat, jön a gondolat: "Jaj, ez nem fog menni", azért csak belekezdek és az út végén: "Ez is sikerült. Most miért is féltem tőle? J". És egy tipikus női változás - most már egyre több helyen kapok magamra nekem is tetsző ruhát - veszélyben a pénztárcám. :D


Mennyire volt nehéz rászánni magad az edzésre? Voltak olyan dolgok, amiktől tartottál a teremben?

Az eleje nagyon nehéz volt. Sokáig úgy éreztem, hogy nagyon nem vagyok odavaló. "Mit keresek én itt? Hogyan tévedtem én ide?" - ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. Eleve nagyon tartottam, hogy fogok kapni beszólásokat. (Az utcán nemegyszer kaptam). Teremben egyetlenegyszer kaptam, igaz, se előtte, se utána többet nem láttam azt az illetőt. Akkor nem sok hiányzott hozzá, hogy többet nem jövök.


Hány kiló volt a teteje a súlyodnak?

170 kg. Visszagondolni, visszalátni ezt a számot is borzasztó, szomorú.


Mik a további céljaid?

Folytatni további átalakulást (még bőven van min dolgozni), előbb-utóbb elindulni egy Spartan Race versenyen. És most már tényleg élvezni az életet és nem csak létezni.


Köszönjük Anasztázia, további sok sikert kívánunk neked!


Most pedig jöjjön néhány gondolat az edzőjétől.

Anasztáziával már több mint egy éve dolgozunk együtt. Én is úgy gondolom, hogy példaértékű az elszántsága, cél orientáltsága és az eredménye, amit elért.

Első alkalommal, amikor találkoztunk volt egy hosszabb beszélgetésünk és egy állapotfelmérésünk. Elmesélte az életét, hogy hogyan jutott el addig a pontig ahol volt, és hogy miért is szeretne ezen változtatni. A találkozásunk után sokat kellett utána olvasnom, hogy hogyan is kezdjünk neki az edzéseknek. Mivel igen jelentős túlsúlya volt, ezért mindenképpen szükségesnek éreztem, hogy előtte konzultájon az orvosával. Szerencsére a doki zöld utat adott, így elkezdhettük a közös munkánkat.

Nem volt még előtte olyan vendégem, aki ilyen sok túlsúllyal rendelkezett, így számomra is nagy kihívás volt az edzések megtervezése.

Harmincvalahány év mozgás nélküli élet is sok szerep játszott az akkori állapotában. Szinte semmilyen izma nem volt, ízületei folyamatosan fájtak. Világos volt, hogy újfajta módszerrel kell kezdenünk.

Az elején a legfontosabb az volt, hogy megtanítsam érezni és kontrolálni az izmait. Nagyon kis súlyokkal, gyenge gumiszalagokkal, valamint könnyed cardio edzésekkel kezdtünk. Fontos volt, hogy folyamatosan, finoman emelkedve növeljük a terhelését. Ez sikeres volt, hiszen az elején hamar beindult a súlyvesztés, egyre erősebb lett és a pulzusát is egyre jobban tudta kontrollálni. Ám fontos volt, hogy tisztázzam vele hogy a változás bizony egy hosszú folyamat. A cél az, hogy a változás, amin keresztül megy az tartós legyen, tehát ami lemegy róla, az lent is maradjon.

Már nem jelent neki gondot, ha nagyobb súlyokat kell megemelnie, simán le tud nyomni egyedül 1-1,5 órás cardio edzést, mobilitása is egyre jobb lett és persze már jobban odafigyel arra, hogy miket és hogyan eszik. Persze az életünk nem csak a teremben éljük, hanem azon kívül is. Néhány hónap után már boldogan mesélte, hogy mennyire furcsa neki, hogy egyre többet tud sétálni, nem fárad ki. Nem jelent már gondot neki, ha lépcsőn kell felmennie a harmadikra. Nagybevásárlás után nem okoz problémát, hogy hazacipelje, amiket vásárolt. Munkájában a terhelést is jobban bírja.

Én úgy gondolom, hogy ez a közel 50 kg, amit eddig ledobott csak kis részben az én érdemem, hiszen nem én edzek helyette. Neki kell, hogy rendelkezzen ehhez akarattal és kitartással, én csak az utat mutatom neki. Remélem, sokáig tudunk még közösen dolgozni és továbbra is hasonló sikerekben lesz része!

Köszönjük, Balázs!

Reméljük, hogy van köztetek olyan, akiben hasonló elszántság van, mint Anasztáziában, akkor már tudja, hol találhat edzőt magának!