Gérecz Petra - 6h Challengen jártunk

2018.05.16

Tavaly novemberben volt szerencsém részt venni egy 24 órás challengen, ami annyit tesz, hogy a 4 fős csapatok óránként változó feladatsorokat kapnak, amit hol időre, hol ismétlésszámra kell teljesíteni. 24 órán keresztül. Egész nap. Éjszaka is... Az esemény olyan jól sikerült, hogy a Thor Gym idén két kistestvérrel is készült a magukat kipróbálni vágyóknak.

Így történt, hogy május első hétvégéjén 3 bátor vállalkozóval neki ugrottunk a 6 órás challengnek. Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert az első ijedtség, sokk és "úristen hova hoztál minket?!" után becsülettel végig tolták a kihívást, sőt messze túlszárnyalták magukat.

Miért jó nekünk, hogy ilyen rendezvényeken veszünk részt? A"vizsgadrukk" miatt. Teher alatt nő a pálma, mondják... És tényleg. Vannak olyan személyiségtípusok, akik állandóan feszegetik a határaikat és vannak olyanok, akik inkább maradnak a biztonsági zónában (értsd: súlyoknál).

A challengeken/versenyeken azonban őket is elkapja a flow és a társaság, a hangulat miatt felvesznek egy nagyobb bellt, tesznek még egy tárcsát a rúdra, bele tolnak még egy kört az AMRAP-ba. Saját maguk is meglepődnek a teljesítményükön és a következő edzésen azzal a tudattal, hogy "ha akkor ment most is megy" elkezdenek az addig megszokott biztonsági zónájuk felett ténykedni... Az ilyen események mentálisan rugdosnak kicsit előrébb. Ez pedig szintén hozzá tartozik a fejlődéshez.

Ádám: "Felejthetetlen élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy csinálja végig. Ha eddig azt gondoltátok, hogy keményen edzettetek valaha is, azt felejtsétek el!"

Habár ez nem egy verseny, nem az a cél hogy az "ellenfeleidet" legyőzd, sokkal inkább, hogy önmagad, az ember személyiségéből adódóan mégis jelen volt egy egészséges versengés, így természetesen én is kíváncsian várom az összesítőt, hogy hol végeztünk a sorban. :)

Gérecz Petra