Gérecz Petra - The Boxjump Story

2019.03.04

Ezt a videót kb. 2 hete készítettem. Kriszti dobozra ugrik... Nem nagy cucc igaz? Pedig nekem és Neki hatalmas dolog. Az első ugrás előtt látszik egy kis megtorpanás. Aztán másodperc törtrésze alatt valami olyasmi zajlik le a fejében, hogy márpedig ő akkor is KÉPES RÁ és felugrik a dobozra, ha a fene fenét eszik is! Most pedig előre bocsánat, hogy ilyen kulisszatitkokat árulok el, de amikor először jött hozzám, (a bokasérüléséből és egyéb más dologból adódóan) a rekortán kockák összetételét sem merte átugrani...
Ezek a bizonyos "megtorpanások" a kezdetekben jóval hosszabbak voltak. Az elsők között birkóztunk meg azzal, hogy hogyan lógjunk le a húzódzkodóról... a "Mi van, ha leesek?" kérdéskör mellett. Ezeket a megtorpanásokat többnyire 5-10 percnyi hegyibeszéd követte és valami olyasmi bölcsességgel végződtek, hogy "Túl nagyot nem tudsz esni, hiszen max. 20 centire lesz a lábad a talajtól..." Aztán lógtunk. Sokat. Sokszor. Egyre kevesebb hezitálással. Aztán jöttek a lapockazárások, a térdfelhúzós hasgyakorlatok, a húzódzkodás, a majomlétra. Csupa olyan dolog, amit 'márpedig ő biztos nem tud megcsinálni...' Aztán mindig kiderült, hogy képes rá.

Az egyik edzés alkalmával halál lazán oda vágtam, hogy dobozra lépés... 
- "Hoooogy micsoda?! Én arra biztos nem állok fel"

Na jól van, kezdődik - gondoltam :) Persze csak felimádkoztam. Úgy egy jó 5 percbe került...

Aztán jött a következő bökkenő...: "Hogy jövök le?"

És az újabb...: "A műtött bokámmal nem merek"

Hát innen indultunk. Később már kettlebellel léptünk dobozra... Váltott lábbal, fel és le.

Aztán jött az ugrókötelezés.

- "Én nem ugrókötelezek! Sosem tudtam"

Naná... Témánál vagyunk, haladjunk...! Nem tudom, telt-e 5 percbe az egész veszett tanulási folyamat... Azóta ugrálókötelezünk. Nálam is, box edzésen is, hobbiból is. Addig fajult a dolog, hogy ha jól tudom, Kriszti már beszerzett egy saját kötelet is.
A dobozra ugrás viszont nem az én ötletem volt. Mindig van valami kis challenge, amit előbb vagy utóbb nyélbe kell ütnünk, így mondjuk, hazudnék, ha azt mondanám meglepődtem. Az egyik edzésen dobozra lépés után hátrafelé ugrált le a dobozról. (Nem nagy cucc igaz? Emlékeztetnélek, hogy néhány hónappal ezelőtt egy vonalat sem mert átugrani.)
Márpedig ami hátrafelé megy, az megy előre is, nemde?! Így aztán most már dobozra ugrunk... Sokat. Sokszor. J Ami egykor lehetetlennek tűnt, az most a napi rutin. Ez így van rendjén. Fejlődésnek hívják. És talán az edzések alkalmával nem csak a test fejlődik.

Hagy emlékeztesselek valamire!
Minden fejben dől el! Onnantól kezdve, hogy elkezdesz bízni magadban, az erődben, a képességeidben, fokozatosan haladva kihasználod a tárulkozó lehetőségeket, megállíthatatlan vagy!

Haladj kis lépésekben, menj biztosra az elején, később viszont mert kockáztatni! Mi lehet a legrosszabb...? Nem sikerül elsőre... ;)

Gérecz Petra